A honlap tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó, stb.) az ÉLIA Kft. szellemi alkotása, amely - eltérő megjelölés hiányában - csak a Kft előzetes írásbeli engedélyével használható fel. A másodközlésnek meg kell felelnie - többek között - a Polgári Törvénykönyv 1957. évi IV. tv., a Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv., a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. és a Sajtóról szóló 1986. évi II. tv. vonatkozó rendelkezéseinek. Az Élia Kft engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) on-line vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos.

Adatkezelési tájékoztató

 

1      Az adatkezelési tájékoztató célja

Az ÉLIA Kft. 7181, Tevel Fő út. 209 (a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Az ÉLIA Kft., adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a http://www.newhostess.com/adatvedelem címen.

Az ÉLIA Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhez kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.

Az ÉLIA Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az ÉLIA Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az ÉLIA az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2      Az adatkezelő adatai

Amennyiben megkeresné Társaságunkat, Somogyi Imre és Pálfy Attila elérhetőségeken léphet kapcsolatba az adatkezelővel.

Az ÉLIA Kft. hostes ügynökségi tevékenységével kapcsolatos minden hozzá beérkezett e-mailt a személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb 3 év elteltével töröl.

Név:                     Élia Kft.

Székhely:             7181, Tevel Fő út 209.

Cégjegyzékszám:         17-09-008920

A bejegyző bíróság megnevezése:

Adószám:            23553808-2-17

Telefonszám:                +3670 311 0674

E-mail:                          Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal:            www.newhostess.com

2.1       Adatvédelmi tisztviselő

Név: Pálfy Attila

Telefonszám: +3670 311 0674

3         A kezelt személyes adatok köre

3.1       Regisztráció során megadandó személyes adatok

  • Név
  • Születési név
  • Anyja leánykor neve
  • Születési helye, ideje
  • Állandó lakcím
  • Tartózkodási hely.
  • Adószám
  • Tajszám
  • Jelenlegi Iskola/ Munkhely
  • Telefonszám
  • E-mail cím
  • Magasság
  • Fénykép
  • Eü kiskönyv
  • Jogosítvánnyal rendelkezik e
  • Autoval rendelkezik e
  • Legmagasabb iskolai végzettség
  • Nyelvtudás + szint
  • Egyéb képesítés
  • Hajszín
  • Hajhosz
  • Tetoválás
  • Piercing
  • Testhiba
  • Dohányzás
  • Modell portftólioval rendelkezik e.
  • Melyik nagyvárosban tud munkát vállalni

3.2       Technikai adatok

Az ÉLIA Kft a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Az ÉLIA Kft az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen

Az ÉLIA Kft. olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szinten nyújt

Az ÉLIA Kft. az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;

a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3.3       Cookie-k (Sütik)

3.3.1   A sütik feladata

  • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
  • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
  • megkönnyítik a weboldal használatát;
  • minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

3.3.2   Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k        3

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az ÉLIA kft www.newhostess.com weboldalát használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

3.3.3   Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

Az ÉLIA Kft weboldalán a Google Analytics mind 3. Fél sütijeit is. A google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az ÉLIA Kft. információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

3.4       Online rendeléshez kapcsolódó adatok

  • ·       Cégnév,
  • ·       Adószám,
  • ·       Cég címe,
  • ·       Cégjegyzék száma,
  • ·       Kapcsoltartó neve,
  • ·       Kapcsolatartó telefonszáma
  • ·       Kapcsolattartó e-mail címe

3.5       Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok

Kötelező mezők melyek kapcsolattartáshoz, jelentkezéshez, ügyintézéshez szükségesek:

  • ·       Név
  • ·       Születési név
  • ·       Anyja leánykor neve
  • ·       Születési helye, ideje
  • ·       Állandó lakcím
  • ·       Adószám
  • ·       Tajszám
  • ·       Telefonszám
  • ·       E-mail cím

Kötelező mezők melyek a munkaközvetítéshez szükségesek

  • ·       Magasság (megbízói igények)
  • ·       Fénykép (megbízói igények)
  • ·       Tartózkodási hely (Munkavállalás lehetséges helyszínei)
  • ·       Jelenlegi Iskola/ Munkhely (Munkavállalás időpontjai)

Nem kötelező mezők de a munkaközvetítést könnyebbé célzottabbá teszik:

  • ·       Eü kiskönyv (kóstoltatás feladatok)
  • ·       Jogosítvánnyal rendelkezik e (kiküldetéses feladatok, személyszállítás)
  • ·       Autoval rendelkezik e (Kiküldetéses feladatok, személyszállítás)
  • ·       Legmagasabb iskolai végzettség: (Intelligencia, speciális területek)
  • ·       Nyelvtudás + szint (idegen nyelvi megbízások)
  • ·       Egyéb képesítés (Megbízói igények)
  • ·       Hajszín (Megbízói igények)
  • ·       Hajhosz (Megbízói igények)
  • ·       Tetoválás (Megbízói igények)
  • ·       Piercing (Megbízói igények)
  • ·       Testhiba (Megbízói igények)
  • ·       Dohányzás (Megbízói igények)
  • ·       Modell portftólioval rendelkezik e. (Megbízói igények)
  • ·       Melyik nagyvárosban tud munkát vállalni? (Munkavállalás lehetséges helyszínei)

3.6       Hírlevélhez kapcsolódó adatok

A Hírlevélre feliratkozás a regisztrációs lap végén jelelőlőnégyzet bepipálásával lehet. Leíratkozni az emailben szereplő akciólinkre kattintva lehet, vagy pedig e-mailben jelezve

4      A kezelt adatok tervezett felhasználása és megőrzési ideje

Adatkezelés neve

Felhasználása

Jogalap

Megőrzési idő

Hostess jelentkezés, regisztráció

Hostessek kapcsolattartás, közvetítés munkaügyi jelentések

Munka törvénykönyve

10 év

Munkavállalói adatok

Kft működése, munkaügyi bejelentések

Munka Törvénykönyve

10 év

Google inc

Adat tárolás, levelezés

Kapcsolattartás, adattárolás

10 év

Szolgáltatást igénylő ügyfelek

Ajánlatadás, szerződéskötés munkaerő közvetítése

 

5 év

       

5      Az adatkezelés célja, módja és jogalapja

5.1       Általános adatkezelési irányelvek

Az ÉLIA Kft tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják.

Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.

Felhívjuk az ÉLIA Kft. részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal,

így különösen az alábbiakkal:

  1. 2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról

(Infotv.);

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében tör-ténő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);

  1. 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
  2. 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
  3. 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);
  4. 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról (Hpt.).

6      Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett jelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket az ÉLIA Kft. rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az ÉLIA Kft. fér hozzá.

7      Adattovábbítás, adatfeldogozás, az adatokat megismerők köre

Adatok feldolgozása, megismerésének köre:

  • Pálfy Attila - Projektvezető
  • Lórántfi Andrea Eszter – Rendezvény asszisztens
  • Somogyi Imre – Ügyvezető
  • Pálfy Éva - Ügyvezető
  • Újhegyi Tímea – Könyvelő

Az adatok tárolása:

  • ·       Tárhely.eu Kft. Weboldal – Szerver szolgáltatás adattárolás
  • ·       Google Inc – Levelezés, Drive - adattárolás

Adatok továbbítása :

  • Szolgáltatást igénylő megrendelő ügyfelekneK (Csak a beleegyezett személyek adatait)
  • Terminál Kft. – Könyvelő iroda, Munkaügyi jelentések, bérszámfejtéshez tartozó adatok.
  • Consolar Projekt Kft. - Munkaügyi jelentések, bérszámfejtéshez tartozó adatok.

Az adatokat elsődlegesen Szolgáltató, illetve Szolgáltatóval munkajogviszonyban álló személyek jogosultak megismerni, és kezelni, azokkal műveleteket végezni. A személyes adatokat bizalmasan kezelik, titoktartási szabályok kötik az alkalmazottakat, az adatokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem továbbítják. Az adatkezelésben résztvevő személyek feladatait, hozzáférési jogait és kötelezettségeit a Szolgáltató belső szabályzatban szabályozza. Azok betartásáért a munkavállalók munkajogi felelősséggel tartoznak. A fentieken túl a Felhasználóra vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben kötelezően meghatározott esetben, vagy a Felhasználó kifejezett hozzájárulása alapján kerülhet sor

8      Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

8.1       Tájékoztatáshoz való jog 5

Az ÉLIA Kft. megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfo-galmazva nyújtsa

8.2       Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

8.3       Helyesbítés joga

Az érintett kérheti az Élia Kft által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. Ezt elektronikus levél formájában, vagy személyesen teheti meg.

8.4       Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére az ÉLIA Kft. indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;

az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;

a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;

a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyil-vánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

Az adatbázisból a törlést e-mailben kérhetik a jelentkezők.

8.5       Az adatkezelés korlátozásához való jog

6

Az érintett kérésére a ÉLIA Kft. korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;

az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

azérintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy vé-delméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

8.6       Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.

8.7       Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

8.8       Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

8.9       Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. Ezt e-mailben jelezheti.

8.10   Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

8.11   Adatvédelmi hatósági eljárás 7

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 0613911400

Fax: 0613911410

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: http://www.naih.hu

9         Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átaása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

Az ÉLIA Kft. a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

 

A SÜTIKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ

 

Jelen nyilatkozat bemutatja a felhasználók számára az oldalon érvényben lévő sütihasználati szabályzatot, tájékoztatja a felhasználókat az oldalon való böngészés közbeni sütik használatáról és lehetővé teszi számukra, hogy jóváhagyják az oldalon a sütik használatát. A felhasználók a sütiket az oldalon való böngészés folytatásával hagyják jóvá, a rendszer a főoldalon egy külön értesítéssel jelzi számukra a sütihasználati szabályzat létezését.

1.- Mik azok a sütik?

A sütik olyan információk, amelyek gyakran tartalmaznak egy anonim és egyedi azonosító kódot, amelyet egy webszerver továbbít a böngészőnek és az a felhasználó merevlemezén tárolódik. Ezután a weboldalhoz való későbbi csatlakozás során, a weboldal felismeri a sütiket, mivel már egy korábbi kapcsolódás alkalmával összeköttetésben álltak egymással. A sütiket elsődlegesen a weboldal működtetéséhez vagy fejlesztéséhez használják, valamint arra, hogy a weboldal tulajdonosának vállalati és marketing információt nyújtsanak.

2.- A sütik weboldalon való használatának jóváhagyása.

A weboldal főoldalán megjelenő értesítésnek és sütihasználati szabályzatnak megfelelően a felhasználó vagy a látogató a weboldalon való böngészéssel jóváhagyja a weboldal fent leírt módon való sütijeinek használatát, kivéve, ha a felhasználó a böngésző konfigurációs beállításainak módosításával letiltotta a sütik használatát. Beleértve, de nem kizárólag értve ez alatt azt, hogy a felhasználó tisztában van azzal, hogy weboldalon való böngészésnek számít, ha a következők bármelyikét teszi: bezárja a főoldalon megjelenő értesítést a sütik használatáról, átfutja a weboldalt, a weboldal bármely elemére rákattint stb.

3.- A weboldalunkon használt sütik

A felhasználó a weboldalon való böngészés közben a weboldal tulajdonosa („tulajdonosi sütik”) vagy más a weboldal tartalmát reklámozó és szolgáltatásokat nyújtó személy („közvetlen külső üzemeltetőtől származó sütik”) által elhelyezett sütikkel találkozhat.

A weboldal sütijeit az alább részletezett módon és célokra használjuk fel:

A. Technikai okokból használt sütik:

a. Sütik, amelyek szigorúan a weboldal üzemeltetéséhez szükségesek: ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldalon való böngészéshez és a weboldal különböző funkcióinak működéséhez. Ezek nélkül nem tudná használni a keresési szolgáltatásokat, a vásárlási összehasonlításokat és a weboldal más szolgáltatásait sem.

b. A testreszabhatóságért felelős sütik: Ezek a sütik megkönnyítik a weboldalon való navigációt és az Ön által kiválasztott opciók nyilvántartását, valamint ezen sütik használatával több személyre szabott funkciót vehet igénybe. A weboldalunkon néhány esetben hirdető vagy harmadik fél is elhelyezhet sütit a személyre szabott tartalom és szolgáltatások biztosítása érdekében. Weboldalunk használatával minden esetben jóváhagyja ennek a sütinek a használatát. Amennyiben letiltja a sütiket, nem tudunk garanciát vállalni a weboldal optimális működéséért.

c. Statisztikai célokra és forgalmi mérésre szolgáló sütik: Ezek a sütik információt gyűjtenek a weboldal használatáról, az Ön által látogatott oldalakról és a navigáció közben felmerülő hibákról. Arra is használunk sütiket, hogy felmérjük honnan látogatja oldalunkat. Ezek a sütik nem gyűjtenek be olyan információkat, amelyek felfedik személyazonosságát. Minden információ anonim és azokat a weboldal működésének fejlesztésére használjuk fel. Sütijeink éppen ezért nem tartalmaznak személyes adatokat. Előfordul, hogy néhány sütit egy harmadik fél kezel a nevünkben, de ő sem használhatja a sütiket más célra a fent említetteken kívül. Weboldalunk használatával minden esetben jóváhagyja az ilyen fajta süti használatát. Amennyiben letiltja a sütiket, nem tudunk garanciát vállalni a weboldal optimális működéséért.

GOOGLE ANALYTICS

http://www.google.com/intl/en/policies/privacy/

SEMBOX

30 nap

B. Reklámcélú és remarketing célokra használt sütik: ezen sütik segítségével információt gyűjtünk a felhasználóról a weboldalon vagy a külső üzemeltető weboldalán való hirdetés kihelyezéséhez.

C. A közösségi hálózatok számára elhelyezett sütik: Ezen sütik segítségével lehetővé válik a weboldal megosztása és a „Tetszik” gombra való kattintás a következőkben felsorolt közösségi oldalakon: Facebook, Twitter, Google stb.

A sütik élettartama változó. Vannak olyan sütik, amelyek kizárólag egyetlen egy keresési vagy böngészési szakasz ideje alatt érvényesek, majd eltűnnek, ha a felhasználó bezárja a böngészőt és vannak olyanok is, amelyek különböző élettartammal rendelkeznek. A második kategóriába tartozó sütik élettartama 5 év.

4.- A sütik kezelése

A felhasználóknak tisztában kell azzal lenniük, hogyha a sütik nincsenek eszközükön engedélyezve, a weboldal való böngészési élmény korlátozódhat, valamint szolgáltatásaink használata és a navigáció is akadályokba ütközhet.

4.1.- Hogyan lehet letiltani/ engedélyezni a sütiket?

Számos módja van a sütik kezelésének. A böngésző beállításainak módosításával letilthatja a sütiket vagy értesítést kérhet, mielőtt elfogadna egyet.
A felhasználók az összes tárolt sütit törölhetik böngészőjük süti mappájából. Minden egyes böngészőben különbözőképpen zajlik a konfiguráció kezelése.
Itt látható, hogyan kezelheti a sütiket a leggyakrabban használt böngészőkben. Amennyiben további információt szeretne megtudni a sütik kezeléséről tabletjén és/vagy telefonján, kérjük, olvassa el a felhasználói útmutatót vagy vegye fel a kapcsolatot az online ügyfélszolgálattal.

MICROSOFT WINDOWS EXPLORERGOOGLE CHROMEMOZILLA FIREFOXAPPLE SAFARI

Amennyiben meg szeretné tanulni, hogyan kezelheti a sütiket más böngészőkben, kérjük, olvassa el a felhasználói útmutatót vagy vegye fel a kapcsolatot az online ügyfélszolgálattal.

4.2.- Hogyan lehet letiltani/engedélyezni a külső üzemeltetőtől származó sütiket?

A külső üzemeltetőtől származó sütiket nem mi, hanem üzleti partnereink vagy mások helyezik el, miközben Ön böngészik a weboldalon. Ezért javasoljuk felhasználóinknak, hogy a sütik telepítésével és kezelésével kapcsolatban konzultáljanak a külső weboldal üzemeltetéséért felelős személlyel. Emellett ajánljuk felhasználóink, hogy látogassanak el a következő weboldalra: http://www.youronlinechoices.com, ahol további hasznos információkat találnak a sütik használatáról és arról, hogy milyen lépéseket tehetnek adataik védelméért az interneten.

Tárhely szolgáltató:

Tárhely.Eu Kft.
tel: +36 1 789-2-789
1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14
tarhely.eu